Hétfőn indul a Ki vele!

Hétfőn indul a Ki vele!
2024. április 19.

Április 22-én 21 órakor, közvetlenül az Adom a napom után debütál a VIASAT3 és a WMN közös, gondolkodva szórakoztató műsora, a Ki vele! A Show&Game gyártásában készülő formátum 8 héten keresztül minden hétfőn egy teljes órát kínál arra, hogy olyan kérdéseket feszegessünk közösen, amiket egyébként többnyire nem merünk.

„A Ki vele! műfaji meghatározása, közösségi talkshow. Szerintem ez csodálatosan összefoglalja a műsor lényegét. Egyrészt, benne van, hogy beszélgetünk valamiről, akár olyan témákról is, amiket egyébként nem biztos, hogy főműsoridőben mélységében szoktak érinteni. Másrészt pedig, közösségi. Számomra mindig is nagyon fontos volt, hogy ha nem is értünk éppen egyet valamiben, akkor is tudjunk kulturáltan beszélni róla, hogy kinek mi az álláspontja” – mondta Csepelyi Adrienn, a Ki vele! moderátora.

A dinamikus talkshowban D. Tóth Kriszta és a WMN szerkesztőségi tagjai – Csepelyi Adrienn, Krajnyik Cintia, D. Tóth András és Fegyverneky Sándor – mellett hazai hírességek, valamint szakértők osztják meg egymással és velünk a gondolataikat. A téma közös, a vélemények gyakran különbözőek. A beszélgetéseket pedig tovább színesíti D. Tóth Kriszta saját, előre felvett videós szegmense, a Breakout Room, amelyben minden alkalommal egy nem hétköznapi vendéggel készít interjút, majd ezt ütközteti a vendégek véleményével a stúdióban.

Az első epizódban Esztergályos Cecília, Orvos-Tóth Noémi, Nyáry Luca, valamint Kiss Gergely és felesége, Valkai Anna beszélgetnek majd a hosszú távú kapcsolatok, monogámia, házasság témakörben, a Breakout Room vendégei pedig a vállaltan nyitott házasságban élő Járai Máté és Járai Kíra lesznek, így minden nézőpont képviseltetve lesz.

„Szerintem a műsorban az az egyik legérdekesebb, hogy olyan témákat emelünk be, amelyek felrázzák a közgondolkodást, és amelyekről izgalmas lesz beszélgetni akár egy baráti társaságban, otthon családi körben, vagy szakmai közegekben. Mindenképpen szempont lesz az is, hogy ezeket a témákat kicsit közelebb hozzuk az emberekhez, és ledöntsük azokat a sztereotípiákat, előítéleteket, amelyek körbelengik őket” – tette hozzá Krajnyik Cintia, a talkshow másik műsorvezetője.

Ki vele! 1. évad: április 22-től minden hétfőn 21:00-kor a VIASAT3-on!

Műsorinfó: Viasat3

Címkék: VIASAT3
Kereső
Archívum
Hírpartnerünk
Facebook