Így alakította át a gyerekek életét a koronavírus-járvány

Így alakította át a gyerekek életét a koronavírus-járvány
2020. november 20.

A koronavírus által átszabott 2020-as évben rendhagyó módon folytatódott a kampány; egy közép-európai felmérés készült arról, hogy a pandémia első hulláma milyen hatással volt a gyerekek viselkedésére, érzelmeire és médiafogyasztási szokásaira, valamint az, hogy mi segített nekik átvészelni ezt a nehéz időszakot, kik vagy milyen tényezők befolyásolták viselkedésüket pozitív irányba.

A Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Németországban lefolytatott felmérés több mint négyezer 6-12 év közötti gyermek megkérdezésével készült, akik szüleikkel együtt válaszoltak a kérdésekre 2020. október 12–18. között. A bő négyezer válaszból 805 érkezett Magyarországról.

Mind az öt országban többségben voltak azok a szülők, akik észrevettek valamilyen változást a gyermekük viselkedésében az első járványhullám alatt. Magyarországon közel azonos arányban voltak a pozitív és a negatív változást észlelő szülők (31% és 29%), míg például Lengyelországban egyértelmű többségben voltak a gyermekükön pozitív változást észlelők (44% vs 33%). A pozitív változások közt toronymagasan nyertek a ’nyugodtabb, boldogabb’, ’segítőszéebb, családcentrikusabb’, ’önállóbb, figyelmesebb, koncentráltabb’ kifejezések.

A kijárási korlátozás idején a magyar gyerekek éreztek a legnagyobb arányban unalmat (59%) és magányt (32%), ugyanakkor kipihentséget (20%) és boldogságot is (24%), és hazánkban mondták legkisebb arányban, hogy frusztráltak lettek volna (8%), míg Csehországban a legtöbben (30%).

A Cartoon Network arra is kíváncsi volt, hogyan alakult a kapcsolattartás a külvilággal az otthoni tanulási időszak alatt. Kiderült, hogy az öt ország közül a magyar és lengyel gyerekek közt a legnagyobb a Facebook-használók aránya, míg a másik három országban inkább a WhatsAppot részesítik előnyben, ha kakpcsolttartásról van szó. A magyar gyerekek 38%-a naponta használja a platformot és 65%-uk nevezte meg azt, mint elsődleges platform, ahol üzeneteket küld másoknak.

A ’bullying körkép’ is jobban alakult, mint a két évvel ezelőtti kutatásban: az otthon tanulás hatására, sokkal kevesebb bántalmazást tapasztaltak mind az öt ország gyerekei, viselkedésüket sokkal nagyobb arányban jellemezte a segítőkészség és a kedvesség (hazánkban 66-66 %-ban) egymás támogatása a tanulásban (itthon kimagaslóan nagy arány, 56 %), míg bullyingot az összes hazai megkérdezett 9 %-a (gyerekek részéről), valamint 10 %-a (tanárok részéről) tapasztalt. Érdekes módon a bullying a kicsik (6-7 évesek) körében erősebben volt jelen hazánkban, Csehországban és Németországban, mint másutt, de itt is elenyésző százalékarányban.

A magyar szülők kiemelkedtek abban, hogy 70%-uk tanult együtt a gyermekével, míg ez az arány például Romániában csak 46% volt. A felmérés alapján a magyar családokban kerülték legkevésbé a koronavírus témáját, a szülők 94%-a megbeszélte a gyermekével a járványhelyzetet.

A kutatás szerint a 11-12 éves gyerekek napi szabadidős rutinja leginkább a médiafogyasztás és a kézműveskedéssel töltött idő ugrásszerű növekedésében változott, amíg az olvasással töltött idő nem változott, a kisebb gyerekek pedig az otthoni házimunkából vették ki sokkal aktívabban a részüket, mint máskor. Ezeket a tevékenyégeket követték az iskolára való készülés, a barátokkal való online kapcsolattartás, végül utolsó helyen a sportolás végzett. Itt szembetűnő volt a korosztályok közti különbség. A 6-7 évesek 31%-a mozgott többet, mint máskor, míg a 11-12 évesek körében ez az arány csak 14% volt. A tendencia hasonlóan alakult minden országban.

Arra a kérdésre, hogy mi segítette át a gyerekeket leginkább ezen az időszakon, a legtöbb országban a családdal töltött minőségi időt nevezték meg elsődlegesen, kivéve Magyarországot, ahol a szabadidős, kinti elfoglaltságok és Lengyelországot, ahol a közös tévézés vezettek a rangsorban. És hogy milyen típusú tartalmak váltották ki a leginkább pozitív érzéseket a gyerekből, Magyarországon fej-fej mellett végeztek a rajzfilmsorozatok, az egész estés rajzfilmek, valamint és az élőszereplős filmek és sorozatok.

A médiafogyasztás kiváltotta érzelmek terén a legnagyobb arányban a magyarok érezték magukat vidámnak (63%), viszont a legkisebb arányban lazította el (35%) őket, szemben például Romániával, ahol 60% volt ez az arány. Magyarországon a válaszadók háromnegyede gondolta úgy, hogy a rajzfilmnézés visszahozta azt a hangulatot, amit a barátokkal való játék jelentett, míg egyéb médiatartalmaknál ez az arány csak 57%.

Kiderült, hogy Romániát kivéve minden országban azt tartják a legjobbnak, ha egy rajzfilm vicces (Magyarországon 58%). Keleti szomszédunknál a szupererő áll első helyen (55%). A magyar gyerekek értékték a legnagyobb, ha a szereplők segítik egymást (33%). A nemek itt jobban elkülönültek, mint a többi kérdésnél. A lányokat inkább a vidámság és a szociális készségek vonzzák egy rajzfilmben, míg a fiúkat inkább a szupererő, emellett kétszer annyi fiú említette az akciódús jelleget, mint lány.

A gyerekek az öt országban hasonlóan magas arányban értettek egyet olyan állításokkal, mint „Ha a rajzfilmhősök szupererejével bírnék, mások megsegítésére használnám az erőmet”, vagy „Olyan szeretnék lenni, mint a jó szereplők”, illetve a rajzfilmnézés jótékony hatását legtöbben így fejezték ki A 6-7 évesek körében elterjedtebb az a nézet, hogy szeretnének a pozitív karakterekre hasonlítani, mint a 8-12 évesek körében. A razfilmnézés pozitív hatásai terén a különböző országok gyerekei többé-kevésbé megegyeztek abban, hogy azért szeretik azokat, mert „segít kiszakadni a negatív hírekkel teli való világból”, „van mire várni’ (pl. egy következő epizódra), „segít kikapcsolódni, elfeledkezni a problémákról”.

A kutatás egyik fontos célkitűzése volt, hogy a bizonytalan, olykor stresszes időszakban, az összezártságban a gyerkek kit tekintettek szerepmodellnek a kedvességre és a jóságra való törekvés terén. A legfontosabb „influenszerek” a gyerekek számára a saját családtagjaik, különösen Magyarországon (84%), őket követik a barátok (48%), majd a pedagógusok (43%), negyedik helyen pedig a rajzfilmszereplők állnak (28%). A többi kategória (színészek, élő szereplők a tévéből, sportolók, énekesek, politikusok) messze lemaradnak tőlük. Érdekesség, hogy Lengyelországban második helyen állnak a rajzfilmszereplők (45%). A korosztályok között markáns különbség látszik: a fiatalabb magyar gyerekek nagyobb arányban választották a rajzfilmszereplőket, mint a közösségi média véleményvezéreit, a 11-12 éveseknél viszont fordított az eredmény. Szintén érdekes, hogy a magyar gyerekek tartották leginkább hitelesnek a tévében látott emberektől származó információt, (16%), míg Csehországban a legkevésbé (9%).

Kereső
Archívum
Hírpartnerünk
Facebook