Sárközi Ákos és Rákóczi Feri hétfőtől nyomoz a konyhában

Sárközi Ákos és Rákóczi Feri hétfőtől nyomoz a konyhában
2025. március 28.

Hétfőn 19 órakor kezdetét veszi a Troll a konyhában 3. évada a VIASAT3-on. Négy héten át, hétfőtől csütörtökig érkeznek a vadonatúj epizódok 24 sztárvendéggel, izgalmas kihívásokkal és rengeteg konyhai csínytevéssel. A Wisbro gyártásában készülő produkcióban a versenyzőknek nemcsak az új döntőbíró, Sárközi Ákos elismerését kell kivívniuk, de le is kell leplezniük az ügyeletes trollt, aki szó szerint minden eszközt bevet, hogy keresztülhúzza a számításaikat.

Ha a csapat sikerrel jár, és rájönnek, ki dolgozott ellenük, hazavihetik az összegyűjtött nyereményüket, amennyiben viszont a szabotőr ügyesen keveri a lapokat és lebukás nélkül megússza, nemcsak ő nyeri el a trollkassza tartalmát, de a VIASAT3 partnere, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület* is megkapja támogatásként ugyanazt az összeget.

Az első héten Csipes Tamara, Fésűs Nelly, Korsós Judit – Lola, Mészáros András, Sváby András és Törőcsik Dániel közül kerülnek majd ki a napi trollok, feladataik pedig ezúttal is sokszínűek lesznek. A játékosoknak néha valami igazán egyedit kell megalkotniuk Sárközi Ákos kedvenc alapanyagából, máskor reprodukálniuk kell a Michelin-csillagos séf által bemutatott fogást, a hét zárásaként pedig a kamrában megmaradt hozzávalókból kell kihozniuk a lehető legjobbat, hogy ne menjen kárba semmilyen alapanyag.

Ha mindez nem lenne elég, szombatonként érkeznek a Troll a konyhában – Extra epizódok, amelyben még jobban elmerülhetünk kedvenc sztárjaink trollkodási fortélyaiban. Soha nem látott interjúk és exkluzív tartalmak várják a nézőket, hogy lerántsák a leplet a legszórakoztatóbb csínyek hátteréről.

Címkék: VIASAT3
Kereső
Archívum
Hírpartnerünk
Facebook