Mai TV műsor hírek és kritikák
Film premierek, sorozat ajánlók és tévés érdekességek
Benzingőzös hétvége a Network4-en
Az ARENA4 televízió és a NET4+ streaming szolgáltató is közvetíti a 108. Indy500-at, a világ talán legismertebb és leggyorsabb autóversenyét, ahol a kvalifikációs körök átlagsebessége 380 kilométer/óra felé közelít. Igazi kultikus száguldás ez, amelynek megnyerése szinte bármilyen bajnoki győzelemmel felér. A 113 éves történelemre visszatekintő kultikus futam 108. alkalommal rajtol el, a Network4 pedig idén is közvetíti az edzéseket és magát a versenyt is vasárnap.
A kvalifikációt a három Penske dominálta, Scott McLaughlin, Will Power és Joseph Newgarden zárt az élen. Eddig csak egyszer, 1998-ban történt meg, hogy egy csapat bérelte ki az első három helyet, igaz, akkor is a Penske volt az.
A másik kuriózum Kyle Larson nevéhez köthető, aki ugyan NASCAR pilóta, ám szeretne elindulni Indianapolisban is. Tervei szerint a futam után (vagy ha kiesik, akkor azonnal) repülőre ül és Charlotte-ba utazik, hogy a NASCAR futamon is rajthoz álljon. Erre csak akkor van esélye, ha eső miatt nem késleltetik a rajtot: elég 30 perc csúszás és vége az Indy500-as álmoknak, mert a NASCAR szerződés az első. Ha minden jól alakul, akkor az Indy leintése és a NASCAR rajtja között 3 óra 15 perce lesz Larsonnak.
Az Indy500 mellett a hétvégén lesz még MotoGP futam is, a katalán verseny várja a rajongókat, folytatódik a Bagnaia - Martin párharc és szemtanúi lehetünk Marc Marquez újabb fénykorának. A DTM az idény második verseny hétvégéjéhez érkezik a Lautsitzringen, a Kamion EB-n pedig Kiss Norbertnek drukkolhatnak a hazai nézők az első futamon Misanóból. Ha mindez nem lenne elég, desszertnek ott a GT4 és a FIA Formula Regional közvetítés az ínyenceknek.
- Havas Dóra és Jamie Oliver is új műsorral érkezik a TV Paprikára
- Sosem látott mennyiségű meccsel tér vissza az NBA a Sport TV-n
- Zendaya és Robert Pattinson főszereplésével érkezik a Kész dráma a FILMBOX+ Hits műsorára!
- Magyar filmek veszik át az uralmat a TV4-en
- Vasárnap indul a Sztárban Sztár új évada
- Új évaddal tér vissza a TV Paprika Magazin
- Hadházi László vascangával, Hámori Barbara pedig hírességek személyes történeteivel érkezik hétvégénként a VIASAT-csatornákra
- Marrákestől Bécsig: kulináris kalandok a TV Paprikán
- Július 27-én érkezik a The Walking Dead: Dead City 3. évada az AMC-re
- Új részekkel jön A hegyi doktor - Újra rendel