TvMustra logo
Twitter Live Megosztás:

189 Csatorna kínálata egy helyen
Tv műsor műsorújság

Különkiadással emlékszik a Germanwings-katasztrófára a NatGeo

 2017. március 24.

Két évvel ezelőtt történt a repülőgép-katasztrófa, amely megrázta a világot: a Germanwings 9525-ös járata hegyoldalnak csapódott a Nyugati-Alpokban, a szörnyűségben 150 ember vesztette életét. A NatGeo Légikatasztrófák sorozatának aktuális epizódja az eset hátterét és okait vizsgálja a tragédia évfordulóján.

Különkiadással emlékszik a Germanwings-katasztrófára a NatGeo

Egy átlagos kedd reggel, 2015. március 24-én nem sokkal 10 óra után a Germanwings 9525-ös járata a levegőbe emelkedett. Rutinszerű felszállás volt, a Lufthansa csoport fapados légitársaságának Barcelona és Düsseldorf közötti járata kis késéssel ugyan, de probléma nélkül indult útjára. A gépen 6 fős személyzet és 144 utas tartózkodott, köztük egy csapat német középiskolás fiatal, akik tanulmányi kirándulásról igyekeztek haza, valamint a fiatal operaénekes, Maria Radner és családja. A repülő Lyon mellett északnyugatnak fordult az Alpok irányába, és mikor a francia légi irányítás nyugtázta, hogy a gép áthaladt a légterükön, még senki nem gondolt a közelgő tragédiára – talán csak a másodpilota, Andreas Lubitz, akit később felelőssé tettek a katasztrófáért.

Az Alpokban a járat hirtelen engedély nélkül süllyedni kezdett, és az irányitótorony hiába próbálta felvenni a pilótával a kapcsolatot. A gép felgyorsított, majd maximális sebességgel nekicsapódott a sziklafalnak. Senki nem élte túl a tragédiát.

Az áldozatok között volt az a tizenhat gimnazista fiatal is, akik sosem térhettek haza tanulmányi útjukról szüleikhez. Ez volt a legnagyobb repülőgép-szerencsétlenség, ami az elmúlt három évtizedben francia területen történt.

A nyomozás azonnal megkezdődött, az emberek válaszokat követeltek. A felderítés során hamar kizárták a rossz időjárás, a terrorcselekmény és a rossz műszaki állapot miatt fellépő meghibásodás lehetőségét, az azonban egyértelműen látszott, hogy a repülőt valaki biztos kézzel a föld felé irányította. Végül a gép utolsó perceiről készült hangfelvétel adta meg a döbbenetes választ: miután a kapitány elhagyta a pilótafülkét, a másodpilóta kizárta őt a helyiségből, és az irányítást átvéve a sziklafalnak vezette a gépet. Hogy miért tette mindezt a huszonéves Andreas Lubitz? Miért döntött úgy a depresszióval kezelt férfi, hogy nemcsak magával, hanem másik 149 emberrel is végez? Miért rettegett attól, hogy félbetörik a karrierje, és keresett meg 41 különböző orvost ugyanazokkal a panaszokkal? A Légikatasztrófák sorozat Halál az Alpokban című epizódja többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik, mindamellett, hogy részletesen megvizsgálja a baleset körülményeit, és több szakértőt is megszólaltat a témában.

A műsort a tragédia kétéves évfordulóján, március 24-én, pénteken 21 órakor tűzi műsorára a National Geographic csatorna.

A National Geographic Channel TV műsora a TvMustra oldalán: https://www.tvmustra.hu/tvmusor/NATIONALGEOGRAPHIC

archívum

hírpartnerünk

DTV News

facebook

bejegyzések

A csatornák a műsorváltoztatás jogát fenntartják! A portál üzemeltetője semmiféle felelősséget nem vállal a weboldalon megjelentetett hirdetések tartalmáért, illetve a hirdetésekhez feltöltött képekért!