TvMustra logo
Twitter Live Megosztás:

185 Csatorna kínálata egy helyen
Tv műsor műsorújság

Induljon a nyár az állati vígjáték klasszikussal

  2016. május 30.

Ki más hozhatná el nekünk az önfeledt nyári szórakozást, mint Ace Ventura? A Jim Carrey által alakított bohókás detektív garantáltan jókedvet csempész majd a szerda estébe. Ace Ventura ugyanis a Paramount Channel képernyőjére érkezik, hogy elsöprő energiával vesse bele magát az állati nyomozásba. Jöjjön néhány nevetésre hangoló emlékezetes poén az Ace Ventura – Állati nyomozoo és az Ace Ventura 2. – Hív a természet című filmekből, és pár érdekesség is.

Induljon a nyár az állati vígjáték klasszikussal

Háborús titkok a DoQ műsorán

  2016. május 28.

Minden hónap utolsó szombatján három népszerű sorozat 3-3 epizódjával jelentkezik a DoQ. A tematikus dokumentumfilm csatornán május 28-án a legemlékezetesebb csaták és a leghatalmasabb civilizációk titkai kerülnek a középpontba, így többek között az is kiderül, miért volt sikertelen a Market Garden hadművelet, hogyan vezette győzelemre egységét George S. Patton tábornok a második világháborúban, és hogyan épültek fel olyan birodalmak, mint Róma vagy Egyiptom.

Háborús titkok a DoQ műsorán

   DoQ

Május 28-án indul a Sztár Gokart

  2016. május 27.

A legnépszerűbb női, illetve férfi sztárok mérkőznek meg egymással hamarosan az RTL Klubon futó új műsorban, a Sztár Gokartban.

Május 28-án indul a Sztár Gokart

Hack-eld meg a VIVA-t!

  2016. május 27.

Újszerű kezdeményezést indít a VIVA: a nézők kezébe adja az irányítást, hogy „meghackeljék” a lejátszási listákat és a saját kedvenceiket hallgathassák egész nyáron át. A Hack VIVA most vasárnap, május 29-én indul a népszerű zenecsatornán, ahol kétszer négy órában a nézők TOP 5-ös listái szólnak. A premier kapcsán Iszak Eszti elárulta: ő már összeállította a kedvenceit tartalmazó playlistet.

Hack-eld meg a VIVA-t!

   VIVA

Egy fogkefével a világ körül

  2016. május 26.

A bohém, „zöld” kalandor, Rob Greenfield és filmes társa, James Levelle konkrét útvonalterv és pénz nélkül nekivág Dél-Amerikának. Céljuk, hogy eljussanak Brazíliából Panamába. A Discovery Channel új hatrészes, Egy fogkefével a világ körül című sorozatában Greenfield azt az elméletet teszteli, hogy találékonysággal, kemény munkával és ismeretlenek kedvességére építve körbe lehet-e utazni a világot.

Egy fogkefével a világ körül

Reménnyel teli kosztümös filmek özöne csütörtökön a Paramount Channelen

  2016. május 26.

Romantikus kosztümök világába, a ma már csak könyvekből ismert korokba kalauzol május 26-án egész nap a Paramount Channel. A filmcsatornán csütörtökön kora reggeltől késő estig a műfaj legjobb kalandfilmjei repítenek el olyan időkbe és élethelyzetekbe, amikor a legfőbb kapaszkodót az Istenbe, másokba vagy épp önmagukba vetett hit jelenti. Kosztümös sikerfilmek a legnevesebb színészekkel csütörtökön a Paramount Channel műsorán!

Reménnyel teli kosztümös filmek özöne csütörtökön a Paramount Channelen

A magyar FOX-ra is jön a Wayward Pines új évada

  2016. május 25.

Az Egyesült Államokban május 25-én indul a sokak által várt Wayward Pines sorozat új évada, amely augusztus 29-én hazánkban is debütál a FOX műsorán. A Blake Crouch könyvéből készült alkotás executive producere M. Night Shyamalan, akinek nevéhez olyan nagysikerű filmes alkotások fűződnek, mint a Hatodik érzék, a Jelek és A falu.

A magyar FOX-ra is jön a Wayward Pines új évada

   FOX

Ünnepelje a gyereknapot kacagányokkal és kacabajkákkal

  2016. május 25.

Május 29-én vasárnap az M2 13:45-től A szomorú kacagány című mesefilmet tűzi műsorra, amely Bosnyák Viktória sikeres mesekönyvének filmadaptációja. A film főszereplői a kacagányok, akiknek kerti virágok nőnek a fejükön és félnek a szomszédban élő, gyógynövény-hajkoronát viselő kacabajkáktól. Lipi, a kacabajkafiú azonban a tiltás ellenére összebarátkozik Pitypankával, a kacabajkával és minden a feje tetejére áll. A film főbb szerepeiben Seres Donátot, Szilasi Blankát, Friedenthal Zoltánt, Takács Katalint és a Munkaügyekből is ismert Kiss Diána Magdolnát láthatják a nézők.

Ünnepelje a gyereknapot kacagányokkal és kacabajkákkal

   Duna | Duna HD

Magyarországon forgatja új nagyszabású produkcióját a National Geographic Channel

  2016. május 23.

Több mint százfős stábbal forgatja új produkcióját hazánkban a National Geographic Channel. A Mars című alkotás naprendszerünk talán legmisztikusabb bolygójáról árul el minden eddig tudhatót, vagy még annál is többet. A sorozat ugyanis mindamellett, hogy izgalmas interjúkat tartalmaz napjaink neves tudósaival és mérnökeivel, részben a jövőben, 2033-ban játszódik, és az első Mars-misszió történetét mutatja be. A műsor azonban nem sci-fi, hanem egy nagyon is realisztikus és tudományos alapokon nyugvó történet, amely hamarosan akár valósággá is válhat.

Magyarországon forgatja új nagyszabású produkcióját a  National Geographic Channel

Ma van a teknősök világnapja – íme, a legkülönlegesebbek

  2016. május 23.

Páncélos, lassú és szelíd – legalábbis ezt gondolja a legtöbb ember a teknősbékákról, akik 2000 óta saját világnappal is büszkélkedhetnek. Május 23-án minden évben az övék a főszerep, amit egyes helyeken állatmentéssel, máshol zöld ruhába öltözve ünnepelnek. A teknősök világnapja és a Nickelodeonon látható Tini Nindzsa Teknőcök új részeinek apropójából álljon itt 10 érdekes tény a világ legnépszerűbb hüllőiről.

Ma van a teknősök világnapja – íme, a legkülönlegesebbek

Izgalmas nyomozásra hív vasárnap este a Paramount Channel

  2016. május 22.

A rendőrbírót alakító Leonardo DiCaprio és az elmebeteg szökevény fogócskája izgalmas vasárnap esti nyomozásra invitálja a Paramount Channel nézőit. Vajon fény derül a Viharsziget hátborzongató rejtélyére? A feszült, izgalmas történettel Martin Scorsese filmrendező klasszis ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: a pontról-pontra tökéletesen felépített események mellett a nézők páratlan színészi alakításnak is tanúi lehetnek. Nézzük, hogy milyen érdekességekkel várja a nézőket a Viharsziget!

Izgalmas nyomozásra hív vasárnap este a Paramount Channel

Kalandozások a Nemzetiségi Kultúrák Napján

  2016. május 21.

A tavalyi évhez hasonlóan a közmédia idén is megrendezi a Nemzetiségi Kultúrák Napját. Az egész napos élő közvetítéssel és helyszíni bejelentkezésekkel készülő televíziós és rádiós műsorfolyam május 22-én lesz az MTVA csatornáin.

Kalandozások a Nemzetiségi Kultúrák Napján

   Duna | Duna HD

A hét törpe és a „halál angyala” Auschwitzban

  2016. május 20.

Mi lesz egy törpenövésű családdal, ha a németek fogságába kerül a második világháborúban? Ha „szerencséjük” van, akkor Josef Mengele tábori orvos kísérleti alanyai lesznek. Az Auschwitzi koncentrációs táborban – mint a május 21-én 21:05-kor a DoQ műsorán látható A hét törpe Auschwitzban című filmből kiderül – a jobb életkörülmények a legnagyobb kínzások ellenére is közelebb hozták a túlélés esélyét.

A hét törpe és a „halál angyala” Auschwitzban

   DoQ

A FOX a Facebook Live szolgáltatáson keresztül mutatja be új, Outcast című sorozatát

  2016. május 20.

Robert Kirkman új nagyszabású horrortörténete egyszerre debütál 61 európai és afrikai országban! A Facebook Live szolgáltatást most használják első alkalommal egy tévésorozat bemutatására a régióban!

A FOX a Facebook Live szolgáltatáson keresztül mutatja be új, Outcast című sorozatát

   FOX

Az Egyesült Államok történetének egyik leghíresebb pere a FOX új sorozatában

  2016. május 19.

Parádés szereposztással, John Travolta, Cuba Gooding Jr., David Schwimmer, Sarah Paulson és Courtney B. Vance főszereplésével érkezik május 23-án az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy a FOX műsorára!

Az Egyesült Államok történetének egyik leghíresebb pere a FOX új sorozatában

   FOX

Ma este élőben közvetíti az RTLII az UEFA Európa Liga döntőt

  2016. május 18.

Ma este 20 órakor élőben közvetíti az RTLII a Liverpool-Sevilla UEFA Európa Liga döntőt. A csatorna 2015-ben három évre szerezte meg a közvetítési jogokat, most az első szezon utolsó meccse következik.

Ma este élőben közvetíti az RTLII az UEFA Európa Liga döntőt

   RTLII | RTLII HD

Chris Evert és John McEnroe visszatér az Eurosportra

  2016. május 17.

Az Eurosport bejelentette, hogy a korábbi világelső, tizennyolcszoros Grand-Slam győztes Chris Evert és a hétszeres Grand-Slam egyéni bajnok John McEnroe visszatér a szakkomentátorok közé az idei Roland Garros idejére. Az all-star felállás az idén először hozzájuk csatlakozó egykori világelső, kétszeres Grand-Slam győztes román Ilie Nastaséval egészül ki.

Chris Evert és John McEnroe visszatér az Eurosportra

Az űrben folytatódnak a Nickelodeon mutáns teknőseinek kalandjai

  2016. május 14.

A New York utcáin és csatornáiban eltöltött kalandos évek után a Nickelodeon pizzarajongó hősei ezúttal az űrt veszik célba. A Tini Nindzsa Teknőcök a 4. évadban furcsa űrlényekkel és egy veszélyes mesterséges intelligenciával is felveszik a harcot, miközben szövetségesre is lelnek a sötét univerzumban. A világhírű animációs sorozat új részekkel folytatódik május 15-től a népszerű gyerekcsatornán.

Az űrben folytatódnak a Nickelodeon mutáns teknőseinek kalandjai

Vasárnap összehozza a családot a Paramount Channel

  2016. május 13.

Irány Eldorádó, Aladdin, Kettőn áll a vásár – csak néhány film azok közül, amelyekkel a Paramount Channel a család nemzetközi napját ünnepli. Május 15-én, vasárnap ugyanis a fókusz a társadalom „legfontosabb intézményére” irányul, amely biztonságot ad, támogat és ösztönöz, és ehhez a szórakoztató hátteret a Viacom csoport filmcsatornája reggel hattól biztosítja a legjobb rajzfilmekkel, családi és romantikus filmekkel.

Vasárnap összehozza a családot a Paramount Channel

A Sport TV közvetíti a centenáriumi Copa Américát

  2016. május 12.

A Sport TV 2016 nyarán sem marad rangos futballtorna nélkül: a csatorna Magyarországon kizárólagos joggal élőben közvetíti a Copa Américát, ami az eddigieknél nagyobb mezőnyű lesz, hiszen a dél-amerikai csapatok mellett hat észak- és közép-amerikai együttes is indul az Egyesült Államokban.

A Sport TV közvetíti a centenáriumi Copa Américát

   Sport1 | Sport1 HD

Folytatódik a FOX díjnyertes sorozata

  2016. május 12.

Május 19-től csütörtökönként új részekkel folytatódik az Empire második évada, főszerepben a Golden Globe-díjjal kitüntett Taraji P. Hensonnal és az Oscar-díja is jelölt Terrence Howarddal.

Folytatódik a FOX díjnyertes sorozata

   FOX

Buddy Valastro visszatér - Még soha semmi nem volt ennyire édes!

  2016. május 11.

Ma indul a TLC népszerű sorozata, a Tortakirály legújabb évada, amely a világhírű cukrászmester, Buddy Valastro és családja sikeres mindennapjait követi nyomon. Az immár nyolcadik évaddal jelentkező műsorban Valastróék visszatérnek a gyökereikhez: a tortákhoz és a családhoz. Nézzenek szembe bármekkora kihívással, a híres cukrászdinasztia mindig bebizonyítja, hogy semmi sem állhat az útjukba! A Tortakirály új évada május 11-től szerda esténként 21:00-kor látható, csak a TLC műsorán.

Buddy Valastro visszatér - Még soha semmi nem volt ennyire édes!

   TLC

Nélkülük nem létezne ma az Amerikai Egyesült Államok

  2016. május 10.

Daniel Morgan, Horatio Gates és Lord Cornwallis – bizonyára sokak számára ismeretlen ez a három név, pedig nélkülük lehet, hogy nem is létezne korunk legmeghatározóbb világhatalma, az Amerikai Egyesült Államok. A DoQ-n május 10-én debütáló Washington tábornokai című háromrészes sorozat az USA első elnökével, George Washingtonnal kapcsolatba kerülő tábornokokat mutatja be, akik sorsdöntő szerepet játszottak az amerikai függetlenségi háború alakulásában.

Nélkülük nem létezne ma az Amerikai Egyesült Államok

   DoQ

Így bukta el Japán az USA-val szemben a II. világháborút

  2016. május 06.

1942 tavaszára a japán haderő tartotta kontroll alatt a Csendes-óceán nyugati partvonalát, a Fülöp-szigeteket, valamint az indokínai terület nagy részét. Az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei tudták, hogy a Tengelyhatalmak feletti végső győzelmet csak Japán megszállásával lehetne elérni. A végzet napja: Japán bukása című dokumentumfilm a szigetországba való betörés és elfoglalás tervét, a Bukás-hadművelet történetét meséli el május 7-én este, 21.05-kor a DoQ-n.

Így bukta el Japán az USA-val szemben a II. világháborút

   DoQ

Péntektől vasárnapig zúg majd a „Hajrá, magyarok!” a Sport1-en

  2016. május 04.

A magyar sportért rajongó közönséget ezen a héten is elkényezteti a Sport1. Két női kézilabdacsapatunk nyerhet nemzetközi kupát, a magyar jégkorong-válogatott pedig ismét a legjobbak között szerepel az A-csoportos vb-n. Róluk szól a hét a sportcsatornán.

Péntektől vasárnapig zúg majd a „Hajrá, magyarok!” a Sport1-en

   Sport1 | Sport1 HD

A férfiak úgy táncolnak, ahogy a nők fütyülnek

  2016. május 02.

Hétfő este Ábel Anitával és Majkával indul a TV2 vadonatúj showműsora, a Drágám, add az életed! A hétköznap esténkét jelentkező játékos show-ban heti egymillióért küzdenek a sztárpárok, ahol a nők licitálnak párjuk teljesítményére.

A férfiak úgy táncolnak, ahogy a nők fütyülnek

   TV2 | TV2 HD

archívum

hírpartnerünk

DTV News

facebook

bejegyzések

A csatornák a műsorváltoztatás jogát fenntartják! A portál üzemeltetője semmiféle felelősséget nem vállal a weboldalon megjelentetett hirdetések tartalmáért, illetve a hirdetésekhez feltöltött képekért!